Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Visszhang a sírból

2012.06.20

Végül 1965-ben összeházasodtak és úgy döntöttek, hogy a keleti parton lévő Baltimore-ban telepednek le. Házat kerestek, mégpedig jó nagyot, mert mindkettőjük előző házasságából voltak gyermekek, akik velük éltek. Nancy négy gyermeket, Ron kettőt hozott magával. Álmaik házát meglátva nem gondolkodtak tovább. Egy idős hölgy tulajdonában volt, akinek fiával rendezték le az adásvételt. Az ingatlan felújításra szorult ugyan, de kellemes otthonnak ígérkezett, tágas volt és nem utolsó sorban olcsó, ami tekintve anyagi helyzetüket, nem volt elhanyagolható. Ráadásul Nancy megkönnyebbülésére, egyáltalán nem hasonlított a rémálmában látott házhoz. A tulajdonosnő fia azonban tett egy olyan megjegyzést, amit a házaspár nagyon ijesztőnek és furcsának talált, de nem tudott mit kezdeni vele: „Remélem, meg tudják védeni magukat!”   

Eltelt pár hónap, és a felújítások után végre beköltözhetett a család. A hat gyerek boldogan vette birtokába saját szobáikat. Egyedül Nancy fia, az akkor tizenkét év körüli Alan idegenkedett a háztól. Költözés  közben a kisfiú valamiért lement a pincébe, és olyan érzése volt, mintha valamikor nagyon rossz dolog történt volna ott. Nancy is észrevett pár furcsaságot, például, amikor ki akarta nyitni az ablakot, az nem engedett. Először azt hitte, talán beragadt, de igazából szándékosan leszegezték. Vagy ott voltak a vízcsapok, amelyek maguktól kinyíltak és elzáródtak.

Egy alkalommal, vacsora után érthetetlen dolog történt. Már csak Nancy és Alan tartózkodtak a konyhában. A fiú az anyjának segített a mosogatásban, amikor a csepegtetős tálca a tányérokkal együtt láthatatlan módon a pult túloldalára került. Alan nagyon megijedt. Nancy nem értette ezeket a dolgokat, de megmagyarázta magának azzal, hogy a ház túl öreg - az 1920-as években épült -, és ez okozhatja a szokatlan jelenségeket. 

Az idő lassan telt, elérkezett az ősz, majd a tél. A nappalok rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak, és Alan élete egyre rémisztőbbé vált. Az öccsével lakott egy szobában. Nem egyszer arra ébredt az éjszaka közepén, hogy nehéz léptek csoszognak felfelé a lépcsőn. Tudta, hogy nem a szülei.  

Következő nap, amikor a házaspár a kertben tevékenykedett, átjött az egyik szomszédasszony és bemutatkozott. Elmondta, hogy az idős hölgy, aki előttük itt lakott, állandóan furcsa dolgokra panaszkodott és a fiával még az ablakokat is beszegeltette.  

Utána pár hétig semmi nem történt. Nancy kezdett megnyugodni és egyre gyakrabban előfordult, hogy egy-egy barát vagy rokon meglátogatta őket. Így volt ez azon a napon is, amikor Nancy unokaöccse Bill, aki ügyvédként praktizált, váratlanul beállított. Bill még nem járt a házban, ezért szerette volna kicsit körbejárni. Megindult az emelet felé, s amikor úgy a lépcsőfeljáró felénél járt, hirtelen megtorpant és arcáról leszáradt az addigi jókedv. Nem szólt semmit, csak megfordult és kirohant a bejárati ajtón. Ron értetlenül kérdezett utána, hogy mi történt. Bill csak annyit vetett oda, hogy valamit elfelejtett és azonnal vissza kell mennie a bíróságra. Utána hónapokig feléjük sem nézett. Később elmesélte, hogy valami nagyon rossz és ijesztő érzés szállta meg, ezért rohant el.  

Aztán egy októberi éjszakán a házaspár az ágyában feküdt. Ron már aludt, Nancy pedig olvasott. Az asszony egyszer csak úgy érezte, van valaki a szobában. Az érzés olyan erős volt, annyira megijedt, hogy azonnal felébresztette párját. Pár másodperc múlva egy vénasszony szellemalakja jelent meg előttük és halálra rémítette mindkettőjüket.  

Ron utána akart járni, mi történik a házban. Felkereste nagybátyját, aki pap volt és jól ismerte a témát. Úgy hitte, ő tudna segíteni. Ron zavarban volt, idiótán érezte magát, meg volt győződve, hogy Jerry a nagybátyja, nem fog hinni neki. De Jerry hitt. Megígérte, hogy két hét múlva elmegy hozzájuk. Ron nem tudott addig várni, ezért Jerry még aznap meglátogatta őket. Igazi misét celebrált és szobáról szobára haladva megáldotta az egész házat, majd távozott.

A házaspár megnyugodott, azt hitte most már minden rendben lesz. De a csend csak átmeneti volt, aztán jött a bosszú. Nagy robajt hallottak a veranda felöl. Kinéztek az ablakon és azt kellett látniuk, hogy a verandán hagyott háromkerekű kisbicikli magától gurul ide-oda. Nagyon megijedtek. Ronnak eszébe jutott, hogy Jerry nem áldotta meg a verandát. Felkapott egy mozdítható feszületet, kirohant a verandára és az egyik oszlophoz szegezte. Ekkor csend lett. A rémült család azonnal elhagyta a házat.  

Ron apjának faháza egyórai autóútra volt, itt találtak menedéket. De a hétvégi kis bungaló az egy szobájával, igencsak szűkös volt a nyolctagú családnak. Ráadásul messze épült mind Ron munkahelyétől, mind a gyerekek iskolájától. Nem beszélve arról, hogy útban volt a közös baba, a hetedik gyermek. Nem maradt más választásuk, vissza kellett költözniük a házukba. Foglyok lettek saját otthonukban.  

A terhesség ideje alatt alig történt szokatlan jelenség, szinte egyáltalán. Hónapokig béke vette körül őket és 1967-ben megszületett Ron és Nancy kisfia. A szülést követően Nancy még egy éjszakát a kórházban maradt, mert így jobban ki tudta pihenni magát, mint otthon. Az éjszaka folyamán azonban felriadt és érezte, hogy valaki van a szobában, nincs egyedül. Rá kellett ébrednie, hiába hagyja el a házat, a szellemlény mindenhova képes követni. Másnap, a babával a karján úgy tért haza, mint egy idegroncs. 

Teltek a hónapok, semmi nem változott. Egyik délután Alan a lépcsőn haladt lefelé, amikor egy hideg áramlat megállásra késztette. Majd hátulról megtaszította egy nagy erő és ő a lépcsősor aljára zuhant. Szerencsére megúszta pár kisebb horzsolással.  

„Az éjszakák voltak a legrosszabbak.” – vallott erről később Alan. – „Nem mertünk sehová menni. Egyszer, az éjszaka közepén felébredtem és kimentem a fürdőszobába.” Alan lépések zaját hallotta. – „Először azt hittem betörő jár a házban. Égnek állt a szőr a karomon.” – Visszarohant a szobájába, magára csukta az ajtót és a takaró alá bújt. A lépések egyre közeledtek és az ajtó nyikorogva kinyílt. – „Nagyon szerettem volna látni, de féltem is, hogy mi lehet az. Végül összeszedtem a bátorságomat és kipislantottam. De aztán hallottam, hogy a lépések távolodnak. Teljesen halálra voltam rémülve.”  Másnap Alan elmondta a szüleinek mit tapasztalt.

Ron és Nancy nagyon féltek és féltették a gyerekeket is. Egyre feszültebbek lettek, egyre idegesebbek, egymást hibáztatták mindenért és mindennaposakká váltak a veszekedések. Végül úgy döntöttek, hogy eladják a házat, de addig is kellett találniuk valami átmeneti megoldást.  

Ron elkövette azt a hibát, hogy őszintén mesélt problémáiról az egyik kollégájának. A férfi azt tanácsolta, forduljanak valamelyik újsághoz. Megfogadták az ötletét és hamarosan meg is látogatta őket egy szimpatikus fiatalember az egyik helyi laptól. A házaspár őszintén beszélt neki a problémáról. Az egyetlen kikötésük az volt, hogy nevük nem jelenhet meg az újságokban. Sajnos csalódniuk kellett. Hamarosan híre futott a környéken a történetnek. A szomszédok megijedtek, hogy ingatlanjaik elértéktelenednek, a család eladási hirdetésére pedig egyáltalán nem érdeklődtek többé. Gúnyolta, kinevette őket mindenki, mert senki nem hitt a szellemekben, ugyanakkor ellentmondásos módon mégsem merték megközelíteni a házat. 

Egyszer Nancy azt álmodta, hogy egy gonosz vénasszony szelleme rájuk gyújtja a házat. Felriadt álmából. Ez nem egy szokásos álom volt. Rendkívül valóságosnak tűnt. Nancy nagyon szerette volna megérteni és megállítani a körülötte zajló eseményeket. Ezért kutatni kezdte a szellemekről és más paranormális tevékenységekről szóló beszámolókat. Különösen Hans Holzer könyve ragadta magával. A szerző leírta hogyan kell megszabadulni a szellemektől és meghagyta a levelezési címét is. Nancy kapott a lehetőségen és írt egy levelet.  

Több hónap telt el, de nem érkezett válasz. Nancy csalódottan vette tudomásul, hogy magukra maradtak és nem számíthatnak segítségre. Egy nap azonban csengettek a bejárati ajtónál és nem más állt ott, mint Hans Holzer személyesen egy hölgy társaságában, akiről később kiderült, hogy transzmédium és képes kapcsolatot teremteni a szellemvilággal.

Megkezdték a ház átvizsgálását. A pincénél tartottak, amikor gonosz erőt érzékelt a médium és több entitás jelenlétét. Érezte azt is, hogy a szellemek kommunikálni akarnak rajta keresztül. Miután a hölgy kijött a transzból, elmondta, hogy az egyik szellemet Louis F-nek hívják. A szellem azt állította, hogy utánpótlást várnak a Baltimore-i kikötőbe és azért vannak itt, hogy megvédjék a várost.  

A ház olyan helyen állt, amely a polgárháború idején háborús övezet volt. Tehát a házban egy amerikai polgárháborús katona szelleme kísértett. Ez azért tűnt hihetetlennek, mert a ház közel hatvan évvel a polgárháború után épült. De kiderült, hogy a szellemnek semmi köze nem volt a házhoz, ő a telekhez kötődött.  

Ekkor a médium egy másik lény jelenlétét is érzékelni vélte. Ismét transzba esett, és most egy nő szellemével került kapcsolatba. A nő dühös volt. Elárulta, hogy Kittingernek hívják. A médium megkérdezte miért bántja az ott lakókat. A nő azt válaszolta azért, mert a szolgái és pimaszok, akik nem teljesítik a parancsait.

Estefelé, mikor leültek a médiummal és Holzerrel a nappaliban, a férfi próbálta megmagyarázni Nancy álmait. Szerinte Nancy maga is médium és a halottak álmokon keresztül próbálnak kommunikálni vele. A szellemek ragaszkodnak hozzá, hisz energiát nyernek tőle. Az asszony úgy vélte, a katona szelleme meg akarta védeni őket, az idős, gonosz nő szelleme pedig ártani szándékozott nekik. Hans Holzer és médium asszisztensnője úgy döntöttek, megpróbálják rávenni a két lényt, hogy térjenek meg a túlvilágra.

Ezek után napokig békés nyugalom szállta meg a házat.  Bill, Nancy ügyvéd unokaöccse ismét eljött hozzájuk és nagy érdeklődéssel hallgatta unokanővére beszámolóját a történtekről. Úgy vélte, nem volna rossz ötlet, ha utánajárnának kik élhettek a telken a régi időkben.

Másnap Bill elment az állami levéltárba és kutatni kezdett. Kezdetben nem nagyon hitt a médium történetében, de minél inkább alámerült a kutatásban, annál megdöbbentőbb bizonyítékokat talált arra, hogy a médium igazat mondott. Megtalálta a kellő dokumentumokat, melyekből kiderült, hogy az akkor ott állomásozó katonák között valóban volt egy Louis F. nevű katona. Másfelől megtudta, hogy a telken korábban állt már egyszer egy fogadó, ahol élt egy A. Kittinger nevű hölgy, de még az 1780-as évek végén.  

Mindemellett ijesztő felfedezést is tett, s ezzel nagyon megijesztette Nancy-t és Ront. Ugyanis kiderült, hogy akárhány család élt a telken, mindig meghalt egy családtagjuk közvetlenül az elköltözésük előtt. Nem volt vesztegetni való idejük. Féltek attól, hogy komoly tragédia történik, de akkor rájuk mosolygott a szerencse. Egy fiatal házaspár jelentkezett a hirdetésükre. Őket nem riasztotta vissza a kísértetház, sőt, egyenesen rajongtak a szellemekért. 

Stallingsék alig várták, hogy eljöjjön a költözés ideje. Az utolsó éjszakák egyikén Nancy épp a gyerekszobába lépett, hogy betakargassa a gyerekeket, amikor jeges hideg borzongatta meg a bőrét. Louis szelleme eljött hozzá és azt tanácsolta Nancy-nek, menjenek el mielőbb a házból. Elmondta, hogy eddig megvédte őket a gonosz asszony szellemétől, de ha a család végre elköltözik, ő is el fog menni. Ha pedig egyszer úgy döntenek, hogy visszajönnek, többé nem lesz senki, aki meg tudná védelmezni őket. 

 „Nem is tudom elmondani mit éreztem, amikor végre magunk mögött hagytuk azt a házat. Sikerült túlélnünk ezt a rettenetes kalandot és végre mi is normális életet élhettünk.” - mesélte Nancy Stallings sok évvel később.  

Végre eljött a nagy nap, megszabadulhattak a háztól. A család megpróbáltatásai végre véget értek, de milyen sors várt vajon az új tulajdonosokra? Lett-e béke valaha abban a házban? Ezt senki, még Hans Holzer sem merte megjósolni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.