Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szatír a sírból, avagy Margaret Webster története

2012.07.02

Ez a történet, a már megszűnt Lancashire-i Spiritiszták Társaságának évkönyvéből való, amely társaság az angliai Liverpoolban székelt 1939-ig.

Anglia észak-nyugati részén Bidstonban, áll egy szép viktoriánus ház, mely helyszíne volt egy rendkívül szokatlan és ijesztő természetfölötti történésnek az 1920-as években. 

A házat két lánytestvér – a 24 éves Victoria Webster és húga, a 19 esztendős Margaret Webster – vette meg, miután édesapjuk 1919-ben elhunyt, és a nővérek komoly örökséghez jutottak. Websterék Nestonból származtak, édesanyjukat korán elveszítették, aki 1901-ben halt meg, nem sokkal Margaret születése után. Édesapjuk gazdag hajómágnás volt, aki több ezer fontot hagyott leányaira. Apjuk halála után kis idővel, tudomásukra jutott, hogy Bidstonban van egy szép sorház, mely eladó. 

Hamarosan megvásárolták az ingatlant és beköltöztek. Jól érezték magukat új otthonukban, a szomszédságot pedig kellemesnek találták. Ráadásul csinos, mutatós lányok révén a férfiak is szívesen legyeskedtek körülöttük, és Victoriának végül komoly udvarlója is akadt. 

Aztán 1920 decemberének egyik téli estéjén valami nagyon hátborzongató történt. A kora esti órákban az idősebbik lány Victoria, elment otthonról a városba William nevű hivatalnok kedvesével, akit három hónapja ismert meg, és akivel egymásba szerettek. Így a 19 éves Margaret egyedül maradt a házban, s jobb híján egy könyvet olvasott. Közeledett az éjfél, de nővére még mindig nem érkezett haza, ezért a fiatal lány felment a szobájába, és immár gyertyafény mellett, az ágyában olvasott tovább. 

Margaret elbóbiskolhatott egy időre. Arra riadt fel, hogy hangokat hall a földszintről. Felkelt az ágyából, a lépcsőhöz lépett és lekiáltott az emeletről: „Victoria, te vagy az?” Válasz nem érkezett, de Margaret látott valakit elsuhanni az alsó szinten, s ezzel egyidejűleg hallott egy halk nevetést. Először azt gondolta, talán Victoria és William sugdolóznak odalent. Margaret egyébként kedvelte Williamet, és arra számítva, hogy a pár meg akarja tréfálni őt, egy gyertyával a kezében megindult lefelé az emeletről. 

Miután elérte az alsóbb lépcsőfokokat, a szalon felé tekintve észrevette, hogy a kandallóban még mindig pislákolnak a lángok. Korábban elfelejtette a tűz elé húzni a biztonsági rácsozatot, ezért megindult a szalon felé, hogy ezt most utólag megtegye. Ám ahogyan a hallon keresztül haladt, azonnal felfedezte azt a rémítő árnyalakot, mely a folyosó sötét zugába húzódva leskelődött. 

Felé fordult, és egy furcsa, sápadt arcú férfit pillantott meg. Fején fehér, rizsporos parókát hordott, testén hosszú, hímzett szatén kabát volt, alatta ezüstös mellény. Lábán térdnadrág feszült, térd alatt pedig fehér harisnyát és fekete, szögletes orrú cipőt viselt, melyet nagy, fényes díszcsatok ékesítettek. Egyszóval úgy nézett ki, mintha egy 18. századi divatlapból lépett volna elő. De leginkább fehérre „meszelt”, gonosz kifejezésű arca borzongatta meg a rémült lányt. 

A férfi egyszer csak nekilódult, el akarta kapni Margaretet, aki azonnal menekülőre fogta. Ijedtében elejtette a gyertyatartót, de sikerült befutnia a szalonba, és maga mögött becsapnia az ajtót, melynek hátával nekifeszült, miközben szíve majd kiugrott a félelemtől. A támadó nem hagyta annyiban, mindenáron be akart jutni a szobába. A lány hiába szedte össze minden erejét, a férfi akkora erővel lódult neki a szalon bejáratának, hogy a lendület ereje nemcsak az ajtót nyitotta ki, hanem szinte berepítette Margaretet a szoba közepére. 

Ezek után valóságos kergetőzés vette kezdetét a szoba közepén álló asztal körül. Az ódivatú idegen mindenképpen el akarta kapni a lányt, aki a rémülettől még sikítani sem tudott. Aztán a baljós külsejű férfi hirtelen megállt, és furcsa akcentussal ennyit mondott: „Most gyönyörűm, maradj nyugton, mert én kellek neked!” Azzal fürgén, egyetlen ugrással az asztal tetején termett, majd rávetette magát a megdermedt lányra. Margaret a lendülettől végigvágódott a padlón, elnyúlva a kandalló közelében. A férfi rámászott, erőszakoskodott, kezével letépte, leszaggatta hálóruhájának egy részét, majd vadul csókolgatni kezdte a nyakát és a melleit. Margaret tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezte magát, és kétségbeesve kereste a menekülés útját. Végül megpillantotta a kandalló rácsa mellett álló forró piszkavasat és bal kezével megragadta. Teljes erőből a férfi pofájába nyomta, aki felüvöltött ettől és belekarmolt Margaret arcába. A lány végre visszanyerte lélekjelenlétét, sikongatni kezdett, miközben folyamatosan ütlegelte támadóját a piszkavassal, aki kimenekült a szalonból. Margaret hallotta a férfi trappolását, ahogyan lefelé fut a pince irányába, ő pedig kihasználva a lehetőséget, kirohant a házból és egyenesen nővére karjaiba vágódott, aki

épp ekkor ért haza William kíséretében. A kiabálást és sikongatás hallva, néhány szomszéd is kijött az utcára. 

Természetesen Margaret rettentően feldúlt, zaklatott állapotban volt, de azért el tudta zokogni mi történt vele, és hogy támadója a pincébe menekült. William azonnal lement a pincehelyiségbe, de senkit nem talált ott. Később Victoria és William úgy gondolták, hogy a 18. századi támadóról szóló történet csupán Margaret élénk fantáziájának szüleménye. A harapások és karmolások nyomaira pedig Victoria felállította teóriáját, miszerint húga összeszűrte a levet egy helybeli fiúval, akivel kihasználva az ő távollétét, a házban enyelgett, és mikor meghallották a hazatérő nővér hangját, a fiú azonnal kereket oldott, míg Margaret kitalálta ezt a nevetséges dajkamesét a 18. századi támadóról. Ám Margaret mindvégig kitartott állítása mellett. Egy héttel később, egy vasárnap reggelen, Victoria és William is láthatta a rizsporos parókát viselő ódivatú férfit, amint a szalon ablakán kukucskál, miután a pár hazaért a templomból. 

Később a Webster lányok megtudták a szomszédoktól, hogy otthonuk előző lakói azért költöztek el, mert állításuk szerint egy kísértet járt a ház falain belül. Mesélték, hogy éjfél után nem sokkal, gyakran egy régimódi ruházatot viselő férfi jelent meg leányuk hálószobájában, és kéjsóvár pillantásokat vetett felé. 

1922 telén csőtörés történt Websterék házában, ezért szerelőket kellett hívni. Miután a csövek a ház alatt húzódtak, a munkások kénytelenek voltak felásni a pincét, és eközben meglepő felfedezést tettek. A pince földjéből előkerült egy névtelen, régi, vörös mahagóni koporsó. Miután a kiérkező hatóságok felnyitották a koporsó fedelét, kiderült, hogy az egy férfi csontvázát rejti. Ám nem ez volt a legmegdöbbentőbb. A koponyára hosszú, fehér, rizsporos paróka simult, néhai testét pedig rongyos, 18. századi ruházat fedte. Ugyanaz a viselet volt rajta, amely a 18. századi szatíron, aki Margaret Webstert megtámadta. 

A helyi történészek később kinyomozták a halott múltját. Valószínűleg ő lehetett Richard Tilly, egy hírhedt, ám nagyon gazdag úr a 18. század elejéről, aki nem mellesleg sátánhívő is volt. Saját korában olyan vádakkal illették, mint: boszorkányság, szentségtörés, zsarolás, nemi erőszak, és még egy rituális gyilkosság is terhelte számláját. Állítólag sikerült megvesztegetnie a rendőrbírót, így egérutat nyert a felelősségre vonás elől és eltűnt. Többé nem hallottak róla, de úgy gondolták sokan, hogy titokban eltemették a sátánistát a Webster nővérek háza alatt 1730 táján. 

Tilly koporsójában találtak még egy foszladozó könyvet, mely a „Lucifer Bibliája” címet viselte, és első oldalán volt egy lefelé fordított pentagramma, a sátánisták szimbóluma. A szöveg ugyan megfakult benne, de valószínűleg fekete mágiára és sátánista szertartásokra vonatkozó gyakorlatokat tartalmazhatott. 

Nem csoda, hogy ezek után a Webster család elhagyta a házat, és Észak-Walesbe költözött. Tilly koporsóját nem engedték keresztény temetőbe eltemetni, így arra gondoltak, valahol Bidston Hill környékén kellene újra elhantolni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.