Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Summerwindi szellemjárás

2012.06.20

Ginger H. 1969. nyarán fedezte fel a summerwindi birtokot, amikor barátnőjével épp a környéken utazgatott. Úgy gondolta, közelebbről megnézi magának a helybeliek által csak kísértetháznak hívott épületet. A ház akkoriban már csaknem negyven éve lakatlanul állt, csupán pár denevér és néhány egér húzta meg magát a poros falak mögött. Amint meglátta a házat, azonnal beleszeretett, saját szavait idézve „megsajnálta” az lerobbant kúriát. Elhatározta, hogy megveszi, de előtte még meg kellett mutatnia a családjának. Ginger négy gyermek - két kislány és két kisfiú - édesanyja volt, s nem rég házasodott újra. Körülötte minden ismerőse azt ajánlotta, felejtse el a házat, túl rossz a híre, de az asszony csak legyintett, nem érdekelték a mendemondák.  

Végül a család eljött és megnézték a Ginger által talált házat. Miután Arnold, a férj építési vállalkozó volt, hozzáértő lévén azonnal fel tudta mérni a kúria értékét. A gyerekek lelkesen rohantak a házba, látszólag mindannyijuk tetszését elnyerte, kivéve az akkor kilenc éves Aprilét. A kislány idegenkedve lépett az új otthonba, baljós előérzetei nem hagyták nyugodni. A többség azonban leszavazta és hamarosan beköltöztek a házba.  

Nekiláttak a felújításnak. A legtöbb munkát maguk végezték, de voltak egyéb dolgok, - villany, csatorna - melyekhez szakembert kellett hívniuk. Ám amint megmondták hol laknak, az emberek nem voltak hajlandóak kimenni a házhoz. Ha például valamit megrendeltek és a kúriához kellett szállítani, a fuvarozók egyszerűen lerakták a csomagokat az út szélén, mert nem mertek közelebb jönni. Gingerék nevetségesnek találták ezt az egészet, de végül úgy döntöttek, nem foglalkoznak vele.

Egy nap, amikor Ginger a hálószobájuk szekrényében rendezkedett, megtalálta a ház eredeti tervrajzát, mellette pedig egy indián békepipát. Nem tudta felmérni milyen fontos dologra lelt. Ginger ettől kezdve megszállottja lett a háznak. Szenttül elhatározta, hogy visszaállítja valamikori pompáját és fáradhatatlanul festette, tapétázta, szépítgette az épületet.  Ezzel szemben Arnold egyre furcsább lett. Kezdett magába fordulni, egyre gyakrabban orgonált saját hangszerén, néha megcsinált valamit, néha nem. Ginger épp ellenkezőleg. Nem tudott leállni.

Aztán egyre ijesztőbb dolgok kezdtek történni a házban. Elmozdultak a székek, a tárgyak helyet változtattak, a hálószoba ablaka önálló életet kezdett élni. Hiába csukták be, mindig kinyitotta egy láthatatlan erő. Ennek ellenére Ginger még mindig kételkedett a kísértetekben.

Ahogy telt az idő, Arnold személyisége teljesen megváltozott. Egyáltalán nem járt be dolgozni, egész nap az orgona billentyűit ütögette, zárkózott lett, nem beszélt, éjszaka virrasztott, nappal aludt és sokszor minden ok nélkül rettentő ingerült volt. A legapróbb dolgok miatt képes volt üvöltözni. Végül egyáltalán nem beszélt már, beburkolózott saját kis világába, mintha megszállta volna valami gonosz.  

Egy alkalommal, amikor Ginger egyedül volt otthon, az emeletre menvén egy férfi hangját vélte hallani, amint a nevét suttogja: Ginger, Ginger!  Körüljárta a házat, bekukkantott minden szobába, de nem volt ott senki. Aznap este kiszökött a nagyobbik kislány mosómedvéje. Arnold ettől idegrohamot kapott, őrjöngött a gyerekekkel, akiket persze halálra rémített szokatlan viselkedésével. Ki akarta kergetni őket az éjszakai erdőbe, hogy megkeressék a kis állatot. Valószínűleg meg is teszi, ha Ginger nem lép közbe. Az asszony természetesen nem engedte ki a kislányokat késő éjjel az erdőbe és egyre inkább tudatosult benne, Arnold már nem az az ember, akibe egykor beleszeretett. Végül a mosómedve valahogy előkerült, a férfi pedig bosszúból megölte. Gonosszá vált. Kifejezetten gonosszá.  

Ginger próbált visszazökkenni a hétköznapi valóságba. Meghívta a barátait vendégségbe, akik el voltak ragadtatva milyen szépen rendbe hozták a házat. Ginger kiment a konyhába, hogy egy kis nassot hozzon be a vendégeinek, amikor sikongatásra kapta fel a fejét. A barátai rémülten futottak ki a házból. Azt állították, hogy a nappaliban megjelent nekik egy kísértet. Annyira megijedtek, hogy többé nem jöttek el, s Ginger utána soha nem találkozott velük.  

Egyfelől megnyugtatta a gondolat, amiért mások is látták a szellemet, mert ez azt igazolta, hogy nem képzelődött, amikor hangokat hallott és furcsaságokat látott. Másfelől Arnold állapota egyre jobban aggasztotta. A férfi az őrület határán volt. Még a zenéje is megváltozott. Vadabbul, vészjóslóbban kezdett játszani az orgonán. A gyerekek nagyon kétségbeestek Arnold állapota miatt, és a házat hibáztatták mostohaapjuk gonoszságáért. Az addig szerető nevelőapa annyira megváltozott, hogy a két kislány (9 és 10 évesek) nem tudta feldolgozni és már az öngyilkosság gondolata ötlött fel bennük.  

Közeledett a tél. Miután Arnold ekkor már egyáltalán nem kommunikált a családtagokkal és a munkahelyére sem járt be dolgozni, elvesztette az állását. Ennek következménye lett, hogy elfogyott a tartalék pénzük és nem tudták tovább fizetni a rezsit. Kikapcsolták a fűtést, vízért a kútra kellett járniuk. A család minden tagja leköltözött a nappaliba, hogy a kandalló melegen tartsa őket. Ginger a tűrőképessége határához ért. Eddig büszkeségből nem akart segítséget kérni, de most elhatározta, hogy felkeresi az édesapját.  

Nagy megkönnyebbülést jelentett az asszonynak és a négy gyermeknek, amikor a nagypapa kocsija a kúria elé gördült és végérvényesen elvitte őket a házból. Egyedül Arnold maradt még egy napig. Hogy mi lett a sorsa az nem derült ki. Ginger soha nem ment vissza hozzá, házasságuk ezzel véget is ért. A férfit nem látták többé. 

1972 tavaszán Ginger és gyermekei a kanadai Ontarioban telepedtek le. Ginger el kezdte tanulmányozni a paranormális jelenségeket. Abban bízott, talán kiderítheti mi állott a summerwindi események hátterében. Ismerősei azt akarták megmagyarázni neki, hogy olyan mély lelki válságban lehetett annak idején, hogy az válthatta ki a képzelődéseit. Ginger azonban tudta, itt ennél többről van szó. Voltak az életében már máskor is nehéz időszakok, többször költözött, de kísértetekkel sehol nem találkozott, egyedül Summerwindben.  

A ház, apjának, Raymondnak érdeklődését is magára vonta. Közben Ginger fivére Ray, hazatért Vietnámból és lázasan keresett valami tevékenységet, amivel elfoglalhatja magát. Miután Ginger elköltözött Summerwindből, az ingatlanos hölgy visszavásárolta tőle a kúriát, és most a két férfi kedvéért készséggel megmutatta a házat. Belépni azonban nem volt hajlandó, inkább megvárta apát és fiát az út mentén.

A ingatlant ismét megvásárolták. Raymond és fia komoly kihívást láttak a régi kúria felújításába, ráadásul mindketten értettek valamelyest a kőműves és asztalos munkákhoz. Amikor Ginger ezt megtudta, nagyon dühös lett az apjára. Beszélt neki a szellemekről, de az idős férfi kinevette.                    

Ray egyik ott tartózkodásakor ijesztő dolgokat tapasztalt. Nem sokára világossá vált számára, hogy a hellyel valami nagyon nincsen rendben. Kirohant az épületből, beült a lakókocsijába és azonnal hazahajtott. Apja megkérdezte, miért jött meg ilyen korán. Ray azt mondta, elromlott a fűnyíró és ma már nincs kedve visszamenni a házhoz. Az idősebb Raymond azonnal észrevette a fián, hogy nem mond igazat. Nagyon aggasztotta a fia hallgatása és emlékezett lánya történetére a kísértetekről. Elhatározta, hogy utánajár az egésznek és felkereste az ingatlanos hölgyet, hogy kikérdezze mit tud a kúria történetéről.  

A hölgy elmondta, hogy a házat sok évvel korábban még a férje vásárolta meg az eredeti tulajdonosoktól, a Peterson házaspártól. A család személyzete már a korai harmincas években arról panaszkodott, hogy a házat kísértetek lakják, de senki nem hitt nekik, még munkaadóik sem. Egy este a házaspár otthon maradt és épp megették a vacsorájukat, amikor a konyhából nyíló pinceajtó váratlanul kitárult és egy szellemalak állt meg előttük. Nagyon megrémültek, a férj puskával támadt a lényre, de azon simán átsuhantak a golyók. Ekkor a házaspár kifutott a házból, autóba ült és soha többé nem tért vissza az épületbe.  

Este Raymond és a fia Gingerékhez mentek. Kiterítették a ház térképét és a további felújításokról beszéltek. Ekkor Ginger észrevette, hogy testvére szokatlanul ideges, remegve rágja a körmét. Akkor már egy ideje tanulmányozta a hipnózist és felajánlotta Raynek, hogy hipnotizálja és megnyugtatja. A férfi kisebb rábeszélés után beleegyezett. Amikor hipnózis alatt Ginger rákérdezett a házra, Ray lába nagy erővel remegni kezdett és egy ismeretlen férfi hangján szólalt meg: „Nagyon öreg vagyok. Erős vagyok, nagyon erős. Gyűlölöm a gyengeséget és gyűlölöm a gyerekeket. Hét gyerekem van és mind gyenge, csak én vagyok erős.” 

Ginger és apja nagyon megijedtek. A nő attól félt a legjobban, hogy olyan ismeretlen erőt szabadított el, amelyet nem tud majd irányítani. Kétségbeesve szólította vissza Rayt, s bár nehezen, végül sikerült. Miután fivére magához tért, semmire nem emlékezett, csak a feje fájt nagyon. Nővére és apja elmondták neki mit tapasztaltak és akkor Ray úgy döntött, elmeséli mi történt vele azon a napon a házban, mikor egyedül volt.  

Az emeleti folyosón járt, amikor egy hang a nevén szólította. Még fel sem ocsúdott a rémületből, máris két lövést hallott a konyha felől. Lerohant a földszintre és jól érezte még a lőpor szagát, de nem látott senkit. Előző nap esett az eső, ám a saját lábnyomain kívül nem volt ott másé. A konyhából nyíló pinceajtón két golyó ütötte lyukat talált. Ekkor megfordult és megpillantotta a lényt. 

Az idősebb Raymond megkérte lányát, hogy őt is hipnotizálja. Ginger megtette és Raymond elmondta, hogy hol jár. A ház pincéjében volt és a falban talált egy dobozt, a dobozban pedig egy adománylevelet, amely 1767-ből származott. A levél alján egy aláírás: Jonathan Carver.  

Raymond a hipnózis után elment az egyik wisconsini könyvtárba, hogy utánajárjon, ki lehetett ez a férfi. Kiderült, hogy Carver az 1700-as évek végén élt és felfedező volt, amolyan gyarmatosító. Hírnevet azzal szerzett magának, hogy vállalta a háborúskodó indiánok közötti közvetítő szerepét. Halála után gyermekei azt állították, hogy apjuk ajándékba kapta a törzsfőnököktől a földet, amelyen a ház is épült. Ezt igazoló írással azonban nem tudtak szolgálni. Ginger arra gondolt, a doboz, amely az adománylevelet tartalmazta, talán még mindig ott van a pincében.  

Ginger, Ray és Raymond elmentek a házba és lementek a pincébe. Megtalálták a keresett üreget a falban, de üres volt. A pincétől a padlásig mindent átkutattak, de nem találták meg, amit kerestek. Leírhatatlan volt a kudarc miatti csalódásuk. Úgy döntöttek, épp elég időt elvett az életükből ez a különös ügy és elhatározták, hogy végleg leállnak a kutatással. Kocsiba ültek és soha többé nem mentek a kúriának még a közelébe sem.  

1988-ban egy viharos nyári  éjszakán a villám többször is belecsapott a summerwindi kúriába. Az épület porig égett, csupán néhány rom maradt belőle, de az eredeti okiratokat soha nem találta meg senki.

„Amikor leégett, olyan volt, mint valami megtisztulás. Nagyon megkönnyebbültem. Éreztem, hogy valami gonosz dolog is eltűnt vele. De akár leégett, akár nem, én már soha nem akarok oda visszamenni.” – emlékezett később a ma már felnőtt April.

Létezett-e egyáltalán ilyen adományozó levél? Vajon Jonathan Carver szelleme volt a felelős a Summerwind-házban tapasztalt jelenségekért? Erre már senki nem adhat választ.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.