Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kísértetjárművek

2012.06.20

Az 1930-as években London egy emeletes busz kísértetének történetétől volt hangos. A busz az Észak-Kensington-i St. Mark's Road-on közlekedő 7-es járathoz tartozott. Senki sem tudta, honnan érkezett, és minden alkalommal köddé vált az elképedt szemtanúk előtt. William Wyler 1930. március 6-án, este 11 óra 30-kor találkozott a rejtélyes busszal: "Éppen hazafelé tartottam. Már régóta vártam a 7-es buszra, de híre-hamva sem volt, és csak nem akart jönni… Meguntam a várakozást, és úgy döntöttem, mivel a házam csak három megállónyira van, gyalog teszem meg ezt a távolságot. Egy kis friss levegő amúgy sem árthat… Épp félúton jártam, mikor elszáguldott mellettem a 7-es busz, és abban a pillanatban, ahogy elhaladt mellettem, köddé vált! Eltűnt a semmiben, a tülkölése és a motorjának a hangja sem hallatszott, mintha csak levették volna a lemezt a lejátszóról…"

Ez egy meglehetősen szolid találkozásnak volt mondható, de nem járt mindenki ilyen szerencsével, aki látta a kísértet-járatot. Dick Hawkshaw-nak majdnem az életébe került a "nagy találkozás": "Április 15-én történt. Fényes nappal volt, és a buszra vártam. Hamarosan fel is tűnt, iszonyatosan gyorsan közeledett. Azt hittem, a kedvemért siet ennyire, nyugodtan várakoztam. Hamarosan azonban észrevettem, hogy egyenesen felém tart! Alig hittem a szememnek, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy az utolsó előtti pillanatban sikerült félreugranom. Nagyon bevertem a fejemet, heteken keresztül ápoltak utána a kórházban. A legfurcsább azonban az volt, hogy a szemtanúk szerint a busz azon nyomban köddé vált, ahogy elugrottam előle. Erre azóta sem talált senki semmiféle racionális magyarázatot. Sem utasokat, sem a sofőrt nem lehetett látni rajta egyébként, és ez csak még bizarrabbá teszi a dolgot…"

Az egyre csak szaporodó beszámolók felkeltették a neves kísértetvadász, Jeremy Mellors kíváncsiságát. Igyekezett alaposan utánajárni minden a busszal kapcsolatos mesének és tényszerűnek tűnő vallomásnak, ám sokáig semmi eredményt nem sikerült elérnie. Aztán az egyik szemtanú megjegyezte a busz rendszámát, és ez alapján végre fény derült a z eset hátterére.

A busz, amelynek "szelleme" oly sokszor tűnt fel Kensington-ban, 3 évvel a kísértetjárás kezdete előtt rejtélyes, máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt, miután egy oszlopnak ütközött. A rajta tartózkodó három utas a lángok között lelte halálát, csakúgy, mint a később vétkesnek kikiáltott sofőr, Henry Williams. A férfi sokak szerint előszeretettel látogatta a kocsmákat, ha épp nem dolgozott, és imádta a sebességet is, ezért gyakran megesett, hogy éjszaka kedvére száguldozott a busszal, ha épp senki nem állt a megállókban. Állítólag az ő gondatlansága vezettet végül a tragédiához.

Ezt a verziót látszik megerősíteni az a vallomás is, amelyet a sofőr egyik egykori kollégája, Michael Hort tett, aki szintén látta szellemjáratot. Ő megesküdött rá, hogy a volán mögött Williams-et látta, részeg vigyorral az arcán. A busz egyébként őt is majdnem elsodorta. Ahogy a kerületi lapok nyilvánosságra hozták Mellors nyomozásának eredményeit, a kísértetbusz váratlanul felfüggesztette áldatlan tevékenységét, és soha többé nem jelent meg.

Kísértethajókról hallani talán a legtöbbet, ám azt kevesen tudják, hogy ezzel a jelzővel többnyire azokat a vízi járműveket illetik, amelyek legénység nélkül, akár hosszú éveken át sodródnak a végtelen óceánon, és megkerülésük után legendák szövődnek arról, vajon mi is vezethetett ahhoz, hogy mindenki nyomtalanul eltűnjön a fedélzetükről? Tehát ezekben az esetekben nem valódi, szellemalakban megjelenő kísértethajókról van szó, pedig ilyenek feltűnéséről is akadnak beszámolók.

Dr. Cotton Mather 1702-ben írta meg korszakalkotó művét, a Wonders Of The Invisible World-öt (A láthatatlan világ csodái). Ebben részletesen tárgyalja egy szellemhajó, a Seaweed esetét, amely Amerikából indult útnak Angliába, ám soha sem érkezett meg. Néhány hónappal az eltűnése után néhány matróz, akik a Seaweed amerikai kikötőjének pázsitján heverésztek, meglátták a hajó körvonalait, ahogy egy, a víz tükréhez közel szálló, felhőszerű alakban halad. Rögtön elrohantak a kapitányukért, hogy ő se maradjon le a nem mindennapi látványról, de mire visszaértek, a jelenés már nem volt sehol.

Mather vérfagyasztóbb esetekről is ír könyvében. Vörös Johnny gúnynéven (amelyet hosszú, rőt sörénye miatt kapott) volt ismert az a brit kalózkapitány, aki életében számos rémtettet követett el. Hajója, a Venus sok száz kínhalál és egyéb szörnyűség színhelye volt. 1651-ben a spanyolok elsüllyesztették a Venus-t, és a fogságba esett, bár végig szilaj módon küzdő Vörös Johnny végül a vérpadon fejezte be nemesnek éppen nem mondható föld pályafutását. 1653-ban a Madeira nevű spanyol kereskedelmi hajó épp hazafelé tartott, amikor hirtelen a közvetlen közelében bukkant elő a semmiből a Venus árnyalakja… A derengésből előtűnő kísértethajón mindenütt véres homlokú, leszakadt végtagú, átlőtt mellkasú, vagy egyéb módon megsebzett, mégis sátáni kacajt hallató kalózok szellemei álltak, élükön Vörös Johnnyval, aki hóna alatt tartotta levágott, vértől csöpögő fejét! A Madeira már épp a spanyol partok közelében járt, egy különösen zátonyos területen. A jelenéstől a kormányos annyira megrémült, hogy teljesen elvesztette az önuralmát, valószínűleg ott helyben megbolondult, és a vízbe vetette magát. A hajó így hamarosan a legénység halálsikolyaitól volt hangos, mivel zátonyra futott, és darabjaira hullott szét, a ledőlő árbocok több tucat emberrel végeztek. A maroknyi túlélőnek sikerült a partra evickélnie, és az évek során a matrózkocsmák mélyén ők adták tovább Vörös Johnny szellembandájának és kísértethajójának megdöbbentő történetét.

Az embert mindig is vonzotta a levegő, a szárnyalás lehetősége. A repüléstechnika az utóbbi néhány évben rengeteget fejlődött, de a légi balesetek száma mégsem csökkent jelentős mértékben. Repülni továbbra sem kockázatmentes dolog, és bizony van rá példa, hogy egyes légi katasztrófák alanyai, vagyis bizonyos gépek jóval megsemmisülésük után is feltűnnek a radarokon, vagy szinte halálra rémítik egy valódi gép pilótáját és utasait…

Az Easter Airlines egyik gépe 1972. december 29-én zuhant le Florida egy ingoványos vidékén. A legénység két tagjának, Bob Loft pilótának és Don Repo másodpilótának a szellemét több alkalommal is látták megjelenni a légitársaság gépeinek fedélzetén. A kísértetjárásnak aztán egy időre vége szakadt, de 2004 májusában ismét "gőzerővel" indult újra, és ezúttal már nem csak a szerencsétlenül járt pilóták kísérteteiről érkeztek beszámolók, hanem magának az egykori gépnek a feltűnéséről is.

Ben Stealer kapitány 2004. június 13-án, este 11 óra tájban épp Forida partjai felett manőverezett gépével, amikor olyan élményben lett része utasaival együtt, amelyet halála napjáig nem fog elfelejteni. Már a leszálláshoz készülődött, az időjárás teljesen szokványos volt, felhők sehol, a torony sem adott hírt esetleges zavaró körülményekről. Hirtelen azonban a légi irányító kétségbeesett hangja törte meg a csendet: azt kiabálta, hogy gyorsan térjenek ki, mert mindjárt összeütköznek egy egyenesen velük szembe tartó géppel!

Stealer és másodpilótája meresztgették a szemüket, de nem láttak semmit, végül már azt hitték, hogy szórakoznak velük. Ekkor azonban döbbenetes dolog történt: megpillantották a semmiből elősuhanó gépet, és még éppen idejében rántották el a kormányt, így szerencsére nem történt baleset. Zihálva próbálták összeszedni magukat, mikor a gép közvetlenül mellettük jelent meg! Tisztán látták a két kollégát a másik pilótafülkében. Az öklüket rázták feléjük, keményen káromkodtak, de azok csak meredten bámultak vissza rájuk. A jelenés azonban nem sokkal később szertefoszlott. Az estre azóta sincs épkézláb magyarázat, és máig rejtély, hogyan érzékelhették a földi radarok valódinak a kísértetrepülőt. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.